Hétvége

2007 június 17. | Szerző: Teszterke

A hétvégék a fogyókúrák történetében általában a véres bukások kínos pillanatai tudnak lenni. Nem habókra beszélek, több ilyet megéltem már… Mert hiszen nincs is annál jobb, mint vasárnap délután a konyhából osonkodó kuglófillat…


De most nem panaszkodhatom. Teljesen szolidan telt mindkét nap, és még a hat órát is simán tudtam tartani, hiszen nem kellett irodai teendőimhez igazítani a gyomromat. Szép komótosan időben megvacsiztam, és kész. Nem mondom, hogy nyolc-kilenc körül nem éheztem meg, de hamar tudtam lapozni.

A múlt héten egyébként találtam egy új teljes kiőrlésű kenyeret (Linzer) (illetve nekem új, még nem találkoztam vele), és sokkal finomabb, mint amiket eddig ismertem.

És persze mindennek megvan a jutalma:

1. rám jött egy nagyon hercig nadrágom, amit tavaly örököltem valakitől, de a cipzárának a két szára köszönő viszonyban nem volt egymással,

2. voltam fürdőben, és a barátnőm megjegyezte, mennyivel szebb most a combomon a bőr (pedig nem kértem rá, hogy ilyeneket mondjon, és nem is tud semmiről semmit…).

Önbizalmam jócskán javult, szinte annyira elbíztam magam, hogy kétrészesben akartam a fürdőbe menni, de aztán felpróbáltam, és úgy döntöttem, ezzel még egy kicsit várok.
De ha így haladok, nem sokáig…

Túl a második kezelésen

2007 június 14. | Szerző: Teszterke

Ma virgoncan ébredtem, bár a meleg eléggé megnyomott a délelőtt folyamán.
Bár nyilvánvaló, hogy egy kezeléstől nem fogyhattam, de úgy látszik, a puszta tudat, hogy ezzel foglalkozom, kicsit helyrepofozta az önbizalmamat. Roppant öntudatosan ugrottam be az egyik kedvenc piros szoknyámba evégett.

Reggeli: egy banán.
Szeretek banánt reggelizni, a 90 napos diéta maradványa az étkezési szokásaimban. Valahogy épp elég mennyiségileg, és megnyugtatja a gyomrom.
Két órára mentem masszázsra a gyilkos hőségben. Már vártam, mert az első után nagyon energikussá váltam, és gondoltam, felpörgeti majd a hőség által letompult receptoraimat.
És így is lett. Teljesen felpörögve mentem vissza az irodába, és ilyenkor a kedvem is mindig nagyon virágosra cserélődik. Gombnyomásra.

Robi szerint a masszázstól a bekövült, megkötött, gúzsba kötött energiák is felszabadulnak, innen a fene nagy lendület. Konkrétan most sem alszom, pedig kéne. Igazából 23 óra előtt kéne. Na, ez ma nem jön össze ezek szerint.

Egyébként leginkább egy két lábon járó közlekedőedényre hasonlítok. Olyan vagyok, mint egy jól szabott óriáscsecsemő: kezemben egy feszt üveg, tele vízzel, azt szopogatom egész nap, ami be, az pedig ugye ki. Ugyanis az utasítás értelmében szinte folyamatosan iszom (3 liter/nap), ennek megfelelően folyamatosan a mosdóba rohangálok. Meg persze, gondolom én, dolgozik a kis nyirokrendszerem is, mondhatni, a szervezetemben felgyorsultak az események. Elmorfondíroztam azon, hogy tulajdonképpen hatékonyabb lenne a munkaállomásomat a mellékhelyiségbe helyeznem, kevesebb időkiesésem lenne a napban.

Ebédre szusit kívántam, de őszintén a felét tudtam megenni az átlagadagomnak. Pedig azért szerencsére a szusi alapból sem egy kimondott kalóriabomba.

A gond a vacsival van, mert nekem ez a „hat után semmit” elmélet nagyon nyögvenyelősen összeegyeztethető a napi ritmusommal. Leginkább hatig az irodában vagyok bőven, és valahogy egyáltalán  nem fűlik a fogam ahhoz, hogy még a vacsimat is ott költsem el. Azt valahogy mégis a saját asztalkám mellett szeretem. Így aztán enyhe lelkiismeret-furdalástól gyötörve este nyolc körül falatoztam be az ebédről maradt szusi maradékát. Hiába no, hát akkor értem haza, mert még vásárolni is kellett.
A bőröm itt-ott kicsit érzékeny, de nem lilult be semmi, és egyéb külsérelmi nyomaim sincsenek.Várom a holnapi alkalmat, bár szívből igazán, jó lesz utána a hétvégi pihi, de csak a bőrérzékenység miatt.